Saláta céklával citrusfélékkel és fenyőmaggal

Hozzávalók:

  • 1 kg vörös cékla
  • 5 evőkanál olívaolaj
  • 6 szál rozmaring vagy kakukkfű
  • 2 evőkanál ecet
  • 1 evőkanál agavé nektár vagy méz
  • 1/4 csésze pirított fenyőmag
  • 1 kis vöröshagyma, apróra vágva
  • 1 evőkanál dióolaj,
  • 1 grapefruit
  • 1 narancs
  • 1 csésze rukkola levél
  • reszelt narancshéj a díszítéshez
  • só és bors ízlés szerint

Az Elkészítés módja:

1. A megmosott, de meg nem hámozott céklát tekerje alufóliába, miután megolajozta, és sóval, borssal, rozmaringgal ízesítette. Húzza össze a fóliát, és tegye a céklát a sütőbe egy tálcára.

2. Hagyja a céklát a sütőben kb. egy órán át puhulni. Vegye ki a sütőből, miután a fogpiszkálótesztet elvégezte, szedje le a fóliát, és hagyja kihűlni, majd közepesen vastag szeletekre vágjuk.

3. Egy közepes tálban keverje össze az ecetet, az agavészirupot, a fenyőmag felét és az apróra vágott hagymát. Keverjük bele a maradék olívaolajat, és ízesítsük sóval és borssal.

4. A céklát megöntözzük a mártás felével, majd tálra tesszük. Tegye a grapfruitot, a narancsot és a rukkolaleveleket egy tálba, és öntsön rá egy kanálnyi szószt. Keverjük össze őket, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

5. Kanalazzuk a citrusfélék keverékét a tálcán lévő céklára. Öntsük rá a maradék öntetet, szórjuk meg a maradék fenyőmaggal, majd díszítsük a salátát reszelt narancshéjjal. Jó étvágyat kívánok!

X